2013. december 30., hétfő

Karácsony, nálunk

Először is felhívnám azok figyelmét, akik nem kíváncsiak életem kis morzsáira, ne olvassanak tovább, mert most bizony nemhogy morzsákat, de egy egész tortaszeletet kívánok megosztani Veletek!
 
Így utólag kívánok Nektek csodás Ünnepeket és remélem, hogy mindenkinél jól telt el az év legszebb ünnepe! Én azért is írok most, mert a tavalyi bejegyzésemnek is hasznát vettem, így most is meg kell, hogy fogadjak valamit, szóval írnom kell!
 
Az AgnesS Designos megrendeléseim még 23-ra is adtak némi elfoglaltságot és bevallom, azért nem volt olyan kellemetlen érzés letenni az ecsetet egy kis időre... Közel 100 doboz került ki a kezeim alatt cirka 1,5 hónap alatt, plusz a koszorúk és egyebek, mindezt annyi idő alatt, még alszanak a gyerekek, szóval a végére kicsit elfáradtam... Meg már kezdett zavarni az az égtelen felfordulás és por, ami az alatt az idő alatt keletkezett, amikor csak "látvány" takarításra maradt idő...
 
A tavalyi idegbajból okulva, most már előre megvettünk minden ajándékot (többségüket a www.book.hu-ról rendeltem), így nem kellett a tömegben, idegesen rohangálni. A fát már vasárnap megvettük közösen és lábra is állt hétfőre, így ezzel sem ment el az idő 24-én. Közben még arra is jutott egy kis idő, hogy kettesben eltöltsünk egy kellemes, kávézós, csavargós délutánt, ami már nagyon, de nagyon kellett!
Azemberrrel hétfő este elkészítettük a franciasalátát és a 3bit sütikét, így keddre maradt egy kis takarítás és hús sütés. A Férj, aki enyhén szólva "olaszos" vérmérsékletű azt mondja nekem 22-én: - Anya, ne veszekedjünk már Karácsonykor! Na, mondom, te pont az az ember vagy, akivel lehet nem veszekedni! Na, akkor össze is vesztünk és 23-án reggel is őrült, elválós ordibálással vertük fel a házat, de aztán ennyi... Napok óta nem vesztünk össze! Nem volt vita, sem kapkodás, csak nyugi és nyugi és nyugi! Szinte hihetetlen, higgyjétek el, mert aki ismer minket, az tudja, hogy nálunk úgy szép az élet, ha zajlik!
 
A fára Tündi barátnőm filcdíszei kerültek, Gabitól kaptam egy csodás keresztszemes hímzéssel készült képet, így Bugac és Gubanc is jelen volt nálunk Karácsonykor!
 
24-én kimentünk a szokásos Betlehemes műsort megnézni a Templom előtt és mondhatom, nem láttam még ilyen szépet! Volt igazi tűz és rengeteg élő állat, amit a Kicsik üdvrivalgással fogadtak és a fellépő gyerekek is olyan szépek és ügyesek voltak a jelmezeikben, hogy le a kalappal a szervezők előtt! Aztán megnéztük a nagy fát a Főtéren (amit részben mi díszítettünk:) és irány haza, hisz közben megjött a Jézuska:) Most a Happy Nappers Katica volt porondon, így a Nagy azt kapott, a Kicsi pedig egy nagy babát! Olyan édesek voltak, annyira örültek mindennek! Még az ablakra kitett fényektől is hátast dobdtak és olyan lelkesen segítettek mindenben, hogy mi jövőre is ezt a "Jézuskát" kérjük!!! :)
 
Előző nap a Nagy lánykám azt mondta nekem, hogy az minden vágya, hogy Karácsonykor az egész családjával együtt lehessen! Borzasztóan megható volt, így estére áthívtuk a nagyszülőket és Tesómékat! Borzasztóan készült, volt ajándék mindenkinek, külön meg volt tervezve az este és még énekeltünk is egyet közösen! Nagyon megható volt a kedvessége és az igyekezete, nagyon büszke voltam rá! Nagyon jó volt így kötetlenül együtt lenni, beszélgetni, sütikézni, zenét hallgatni és játszani a Lánykákkal! Végig Michael Bublé Karácsonyi albuma szólt, ami nálam kiérdemelte a béke és harmónia jelzőket, így azt hiszem nem csak Karácsonykor fogom majd elővenni! Másnap Anyuéknál voltunk, aztán unokatesóméknál, Anyósoméknál, jöttek hozzánk is, így mondhatom, csodálatos Karácsonyunk volt!!! Szombaton még Kriszmasz partyt is rendeztünk a kis baráti társaságunknak és a legjobb része az volt, ahogy ezek a felnőtt emberek társasoztak a Gazdálkodj okosan! játékkal! Lilike mindig jött, hogy Apa meg Misi csúnyát mondtak én meg felszólítottam őket, hogy majd járhatnak helyettem szülőire, ha a gyerek káromkodni fog az oviban! :)
 
Az az igazság, hogy csodás családunk és barátaink vannak és nagyon szerencsések vagyunk, hogy mind így együtt lehettünk! Tavaly nagyon nehéz körülmények között voltunk, de ők akkor is pótoltak mindent, ami esetleg hiányzott volna! Most volt pénz ajándékokra, mégsem azokra emlékszünk, hanem az együttlétekre, amelyek valóban csodásak voltak!!! Most is volt kézműves ajándék bőven és ezt a jószokásomat meg is tartom jövőre is:) Az én egyik nagy ajándékom egyébként az volt, hogy az egyik mesém megjelent a Holnap Magazinban, amit 23-án postáztak nekem, szóval fülig ért a szám! De készült egy táska is a számomra, amit hamarosan meg is mutatok Nektek!
 
Én persze ettem most is rendesen, ami már látszik is, de Anyukám olyan bejglit sütött, hogy felváltva kellett ennem, nehogy a másik megsértődjön!!! Sokat pihentem és olvastam és gyönyörködtem a Lánykáimban:) Az egyetlen, amit az idén meg kell fogadnom az az, hogy minden, de minden ajándékot be kell csomagolni, még akkor is, ha nagy, mert a gyerekeknek úgy izgalmasabb!
 
Most épp a Kabócás Szilveszeterre készülődünk, így mennem kell, de szeretnék egy-két éves összefoglalós bejegyzést készíteni, mert nem volt eseménytelen ez a 2013!
 
Mindenkinek csodás, boldog, egészségtől túltengő, célokat felállító és megvalósító Új Évet kívánok és remélem, találkozunk 2014-ben is!!!!
 
 
















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése