2013. december 12., csütörtök

Narancs, a mennyei dekoráció

Számomra a narancs olyannyira a karácsonyi hangulat elengedhetetlen eleme, hogy ha kitörne a nagy narancs válság és nem tudnék venni, le is mondanék róla. Na jó, talán ennyire nem drasztikus a helyzet, de olyan érzéseket vált ki belőlem az illata, az íze és a színe is, amely mindig egy belső harmóniához vezet. Imádom, amikor a narancs, a fahéj, a csillagánizs és a mézeskalács illata keveredik a lakásban, mert ez olyan varázslatos és meseszerű, ami egy ilyen gyermeklelkű felnőttnek külön ajándék a sosrtól.
A kisebbik gyermekem tavaly még kis karonülő volt és tisztán emlékszem az első narancs kóstolgatására. Vasárnap este volt, kint esett a hó, a kedvenc mécsestartómban égett a gyertya és az egész család ült a kanappén és ettük az ízes, illatos narancsot, amiből a legkisebb sem akart kimaradni. Csodás pillanatok voltak!


Tavaly többször is próbálkoztam a narancslekvár készítésével, de nem volt sikerélményem, azóta is a szekrényben figyelnek számonkérően. Az idén nem próbálkozom vele, ellenben már több kg narancsot sikerült kiszárítanom és dekorációs célra felhasználnom. Nem tudom, hogy van-e valamilyen általános szabály a szárításra, de leírom nektek, hogy én hogyan csinálom, hátha kedvet kaptok a kipróbálására.
 
5-6 db kisebb narancsot vékonyan felszeletelünk és egymás mellé fektetve egy műanyag tálcára tesszük. Néhány napra meleg, száraz helyre tesszük a tálcát (én a radiátorra szoktam) és közben ügyelünk arra, hogy naponta többször is átforgassuk a narancsszeleteket. Csodáslatos illatbomba, már csak ezért megéri kipróbálni!
Ha már kellően szárazak, átkenhetjük átlátszó lakkal és már csak rajtunk múlik, hogy a számtalan variáció melett, mire fogjuk felhasználni.
Én nagyon szeretem például az ajándékok mellé, a masnihoz kötözve oda adni, mert így olyan, mintha két ajándékot is adnék. Jól mutat a fán, mint karácsonyfa dísz, az adventi koszorúkon, ajtódíszeken, függő díszeken például az ablakban vagy a kandalló felett, a gyertyák mellett és még sorolhatnám...
 
A héjját se hagyjuk ám veszendőbe! Ha csiga vonalban pucoljuk meg a szárításra szánt narancsokat, egy csomó narancsrózsát kapunk, amit pár napos szárítás után, akár önálló díszként is nyugodtan az asztalra tehetünk. Ha nem sikerül a csiga vonal, akkor az is nagyon jó módszer, ha sütemény kiszúróval mintákat szúrtok ki a héjjából és szárítás után a fára vagy az ajándékok mellé teszitek.
 
Tapasztalatból mondhatom, hogy fajéjjal és csillagánizzsal kombinált díszeknél, olyan illatok vesznek majd körül, hogy azt is elfelejted, miért fájt a fejed reggel! Azt hiszem reggel ismét megyek narancsot venni... :)
 
Az idei AgnesS Design-os narancsosok:
Felirat hozzáadása
Felirat hozzáadása
 
 
Egyéb ötletek:

5 megjegyzés:

  1. Tyű a mindenit összefolik" a nyál a számban! D:)) annyira guszta képek és ennyi jó ötlet!!! Egyik jobb a másiknál...!
    Szép estét!

    VálaszTörlés
  2. Szeretetben, boldogságban gazdag, áldott ünnepeket kívánok!!!:)))

    VálaszTörlés
  3. Szia , Gönyörű díszek! Milyen átlátszó lakkot használsz pontosan? Ezzel akár jövő évig is lehet tartósítani? Megőrzi a szárított narancskarika a szép színét? Egyáltalán nem barnul be? Köszönöm a válaszod! :) Zsuzsa

    VálaszTörlés
  4. Szia! Pentart-os lakkot használok, de azt nem tudom megmondani neked, hogy mennyi ideig tart így a narancs! Szerintem az attól is függ, hogy mennyire szárad ki és hogy hogy van tárolva! Próbáld ki mindenképp:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm a válaszodat! Ki fogom próbálni mindenképp, még kis adventi ajándéknak is fantasztikus karácsony előtt a sok-sok lelakkozott narancs . Zsuzsa

      Törlés