2010. december 3., péntek

Karácsonyi kézműves ötletek

A fotók minőségért elnézést kérek! A telefonom nem volt tisztában azzal, hogy ezek a képek a netre kerülnek...

Zsugor fólia:
Kipróbáltuk a zsugorfóliát és nagy sikere volt. A papír boltban vettem az A/4-es méretű, műanyag lapot. Hatfelé vágtam, majd mindenki rajzolt rá valamit ceruzával a matt oldalára. Rakhatsz alá sablont pl.: csillagjegyeket, karácsonyi motívumot stb. Aztán ki kell színezni, azt is lehet ceruzával. Kipróbáltam filctollal is, de szebb lett színes cerkával. Közben már melegszik a sütő (én melegszendvics sütőbe tettem, a kollégám grillsütőbe és úgy is jó lett! Ezeket beviheted az osztályba és játszóházba is, megfelelő felügyelet mellett). Mielőtt beteszed, célszerű kilyukasztani, ha felakarod akasztani. Aztán tedd be a sütőben és figyeld, ahogy összeugrik! Ne nyúlj hozzá, mert magától kiegyenesedik! Aztán vedd ki és ha kihűlt, kend le a matt oldalát decupage ragasztóval és kész is a medál vagy a kulcstartó! Felnőttek és gyerekekk egyaránt élvezik ezt a technikát, mert nagyon érdekes, ahogy a negyedére csökken az eredeti méret!
Itt van néhány példa:

Szalvétatechnika
Ez a kép decupage technikával készült. Kivágtam egy fehér kartonból egy darabot. Bekentem decupage ragasztóval az adott felületet, majd a szalvétát a ragasztóval "ráfestettem". Mielőtt ráteszed a szalvétát, szedd szét (általában 3 részből áll), mert ha nem teszed, nem fog sikerülni. A "festésnél" a levegő buborékokat kell kifelé terelgetni, de csak óvatosan, nehogy kilyukadjon a szalvéta. Aztán ha elkészült, jöhet rá a keret, ami hullámkartonból készült. A szélére egy papír hópelyhet tettem, amit csillámos ragasztóval díszítettem.


Ők is zokniból készültek...
Mivel imádom a zokniból készült kabalákat, az angyalka mellé elkészült a télapó is. A szakálla fehér filcből készült, a többi része piros és fehér zokniból. A zoknis ötleteimet és a leírásokat a korábbi bejegyzésekben találod, érdemes megnézni!


Angyalka papírtányérból
Az inteneten láttam egy hasonló ötletet és úgy megtetszett, hogy elkészítettem a karácsonyi változatát. Két papírtányért használtam. Az egyiket ketté vágtam, megfordítottam és ráragasztottam a másikra. Így kapjuk az anygalka zsebét. Ezt szalvétatechnikával díszítettem, de lehet csak simán festeni, színezni, ragasztgatni is. A feje és a szárnya kartonból készült, a haja krepp-papírból. Ha lesz időm, kap majd kezet és lábat is és szeretném elkészíteni a mikulás verzíót is. Egyszerű, de ötletes ajándék és a karácsonyi üdvözlőlapok gyűjtésére tökéletesen alkalmas.

Angyali asztaldísz a karácsonyi asztalra:
Ezt a szintén egyszerű ötletet egy újságban láttam, amit hamarosan felteszek a blogra, mert nagyon jó ötletek vannak benne! Csak az anygalka fejét és szárnyát kell papírból kivágnod, hiszen a teste a karácsonyi szalvéta. Ezeket facsipesszel rögzítheted és már kész is a kedves karácsonyi asztaldísz.

Télapó papírból
Ezt a télapót a szentistváni kolléganőktől kaptam, akik mindig nagyon ötletes dolgokkal állnak elő. A télapó kartonból készült. Készíts egy piros "tölcsért", majd rgaszd rá a fejét. A lábát szallaggal lógatták és került rá egy akasztó is. Ők ezzel díszítették az iskola karácsonyfáját és állítólag nagyon jól nézett ki.

Üzenet gyűjtő tejes dobozból:
Szerintem iskolában, játszóházban is elkészíthető ez az ötlet. Tejes dobozt használjunk (amit jó alaposan kiöblítettünk) és ezt kedvünk szerint díszítsük. Én papírt és dekorgumit használtam, egy téli kép született így, de filccel, szalvétattechnikával, csomagoló papírral stb. is díszítheted. A lényeg, hogy üzeneteket kell bele gyűjteni, amit csak karácsonykor szabad elolvasni. Ezt készíthetitek Valentin-napra vagy Anyák-napjára is.

A feldíszített befőttes üveg:
Egyszerű, gyorsan elkészíthető és még jól is mutat! A megtisztított befőttes üveget szalvétatechnikával díszítettem (glitteressel), majd a tetejét filccel és szatén szallaggal felöltöztettem. Végül félbevágott gyöngyöket tettem rá és már kész is volt a szép ajándék. Tehetsz bele saját készítésű süteményt vagy használhatják mécses lámpának is, így egy mutatós, olcsó és praktikus ajándékot adhatsz ajándékba.

Ajtódísz papírból
Ezt a díszt a könyvtáros kolléganő, Katika készítette. A koszorú alapja újságpapír, amit feltekert és piros krepp-papírral bevonta. Ezt csomagoló papírból készült mikulás-virággal és nyomtatott színezőkkel díszített. A bogyók színes cukorkák, ami szintén nagyon jó ötlet. Szerintem ezt iskolában és játszóházban is elkészíthetitek, mert nem nehéz és olcsó ötlet, de mégis jól néz ki.



Adventi naptár joghurtos dobozból:
Többfajta adventi naptárat láttam már, de úgy gondoltam, hogy olyat teszek fel, amilyennel még nem találkoztam. Mivel rákkattantunk az Activiára, így a dobozok adottak voltak. Csak két mintát csináltam, az ötlet kedvéért, de természetesen karácsonyfa, hópehely, mikulás, hóember, angyalka stb. is kerülhet a joghurtos doboz elé. Ehhez használhatsz dekorgumit, kartont, de egyszerű színes lapot vagy színezőt is. Ajándéknak pedig tehetsz bele minden napra egy mesét vagy verset a karácsony jegyében.

Adventi koszorú újságpapírból:
Bár elég bénán néz ki, az ötlet kedvéért feltettem ezt a koszorút, aminek az alapja szintén újságpapír. A feltekert újságot zöld, borzosra bevágott krepp-papírral betekertem, majd jöhet a díszítés. Ezeket a gyertyákat nem ajánlom, mert kidőlnek, de talán ha kisebb vagy könnyebb papírból készült volna, nem így nézne ki szegényke. Aztán ezt szép kis krepp díszekkel fel lehet öltöztetni.

Ajándékgyűjtő angyalka és télapó:
Tavaly nagy sikere volt ennek a két kis fakanál ötletnek, mert egyszerűnek és ötletesnek találták. Bár már lestrapáltak, azért látható, hogyan is néz ki. Kartont használtam a papíros részhez, a többit látjátok.



Képeslap maradékokból:
Ezt az ötletet is a szentistváni kollégáktól kaptam. Mint látható, a karácsonyfa maradék csomagolóból készült, amit egy fekete kartonra ragasztottak. A hófedte domb pedig sima rajzlap, amit eltépkedttek. A csillagokat rárajzolták.

Karácsonyi képeslap hópasztával:
A hobby boltokban lehet kapni hópasztát, amibe érdemes csillámport tenni. A hópehely formáját rárajzoltam a kartonra és befedtem a hópasztával. Ezüst csillagokat is rajzoltam rá, majd a hópelyhet is körberajzoltam.

Sablonok


Mire jó a virácserép?
Nekem nagyon tetszett ez az ötlet, azért raktam fel a blogra. Asszem az a könyv címe, hogy adventi díszek virágcserépből és több jó ötlet is van benne.


Egyszerű miku, ajándéknak:
A tavalyi játszóházba olcsó, de ötletes ajándékot kerestünk, így találtunk rá erre a miku fejre. Fehér kartonra megrajzoltam a fejet, majd piros kartonból lett a sapkája. Mögé raktunk egy kis csomagot, így okzva nagy örömet a kis lúrkóknak.



Pénzgyűjtő téli manó:
Egy régi festékes fémdobozt kentem be csillámos hópasztával. A manó feje hungarocel gömb, amire egy zoknidarabot húztam. A szeme és az orra gyöngy. Amikor minden meglett, ragasztópisztollyal rögzítettem. A manó feje mögé vágni kell egy nyílást, ahol befér a pénz (de figyelni kell, nehogy megvágja a gyermekek kezét), az alja pedig kinyitható legyen. Sajnos ez is egy befejezetlen "műalkotás", hiszen se keze, se lába, de az alap ötletet ti már biztosan tovább tudjátok gondolni.

Karácsonyfa papírból:
Gabi és Erika sablon alapján készítette ezt a fát, ami szép alblakdísz is lehet. Kicsikkel ezt nem ajánlom, mert a belső részeket nehéz kivágni.







Ő is cserépből készült...
Nagyon tetszett ez az ötlet is, ezért felraktam ide. A cserepet akrill festékkel és arany kontúr festékkel díszítette a készítője (könyv cím lejebb), majd hőre keményedő gyurmát használt, amit ragasztópisztollyal rögzített. A tetején a gyertyák úszú gyertyák, ami még különlegesebbé tette azt a szép asztaldíszt.

Gyertyát fogó manók:
Nagy sikere van minden évben ennek a kis asztaldísznek. Általában, spórolósan fehér műszakikartonból vágjuk ki a két manót. Bár a sablont nem raktam fel, ez alapján megtudjátok rajzolni vagy megnézitek, hogy a könyvtárban bennt van-e a Boldog karácsonyt! és duplán kivágjátok. Ha marad a spórolós verzió, akkor a gyerekek kiszínezik, kifestik, majd összeragasztjátok.

Angyalka szárnyakkal:
Imádom ezt a kis angyalkát, amit minden évben elkészítek. Szintén a fenn említett könyből van az ötlet. A fejét fehér műszaki kartonból (egy egyszerű kör), a haját dekor kartonból készítem. A szárnya harmónika szerűen lett hajtogatva. Nagyon könnyű megcsinálni és mégis nagyon mutatós kis ötlet.





Só-liszt gyurma

Részletes leírás később!

Könyvek, amiket használok a témában:
Boldog karácsonyt! (Saxum kiadó, 1999. Fordította: Pesti Zsuzsa)
Karácsonyi kreatív ötlettár (Aréna kiadó, 2007. Szerk.: Petra Hassler)
Kreatív ötlettár gyerekeknek (Aréna kiadó, 2005. Szerk.: Imke E., Petra H.)
Játékszertár (Tóth Könyvker. és kiadó Kft., Szerk.: Zavaczki Gabriella)
Színes ötletek sorozatból: Cserépdíszek, Adventi naptárak, Őrangyalkák, Karácsonyi só-liszt figurák (Cser Kiadó)
Újság: német újságok (újságosnál lehet kapni, viszonylag drágán, de megéri!
Kreatív gyermek - A nagyszerű barkács világ (persze ez is német! 695 Ft volt, de minden ötlete használható!)
Praktika minden mennyiségben!

Ha nincs pénzed, látogass el a könyvtárba (még jobb a gyermekkönyvtár) és rengeteg jó és hasznos könyvet talász majd magadnak!

4 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Ilyen hozzászólást sem kaptam még, de nyílván ez is kell néha! szívesen megnézném viszont a Te blogod és ötleteid kedves Névtelen, már bizonyára az sokkal jobb, mint az enyém! Várom a linket:)

      Törlés
    2. Az a NAGYON BÉNA , aki NÉVTELENÜL kritizál egy olyan embert, aki egyébként másoknak próbál segíteni azzal, hogy idejét nem sajnálva felteszi ezeket az ötleteket az oldalra.

      Törlés
    3. Köszönöm Andi, ez kedves tőled:) Valóban segítő szándékkal teszem fel ide a dolgokat és nem maga mutogatásból,! Nem vagyok profi, a két gyerek és a rengeteg teendő mellett próbálok blogolni, hátha valaki nálam talál rá egy inspiráló gondolatra! De amúgy van bénább bejegyzés is:)))))

      Törlés