2014. május 9., péntek

Vintage madáretető

Még tavaly ősszel a Praktika Magazin ötlete alapján készítettünk mi az erkélyünkre egy madáretetőt CD tokokból az újrahasznosítás jegyében, jól megtöltöttük magokkal és csak vártunk és vártunk és vártunk, de a madarak nem fedezték fel. A madáretető is megunta a várakozást, ugyanis egyzsercsak helyrehozhatatlanul összerogyott és ki kellett dobni, de azért a helyén a kipotyogott magokból elkezdett egy kisebb mezőgazdasági terület kifejlődni. A csírák mentek, de mi Lilkóval nem engedtünk abból, hogy az erkélyünkön daloló vendégeket fogadjunk, ezért egy kókuszdióból készült ősrégi kaspóba öntöttük a maradékot, hátha észreveszi egy kismadárka. Aztán egyszercsak arra ébredem, hogy Lili rohan be a szobába reggel, hogy valami csipog a szobályában, de hamar kiderült, hogy két csőrös jószág is dalol az erkélyen és boldogan falatozik a magokból.
Én persze nem állhattam, hogy csak ilyen semmilyen kínálótálunk legyen, így elkezdtem kutakodni vmi dizájnosabb iránt, de a boltokban csak drágák lettek (volt pl. 8000 Ft-os is!!!) volna, így maradt az s.k. megvalósítás, mint általában:)

Vettem egy nagyobb méretű cserépalátétet és egy kb. 11 cm-es cserepet a Tescoba (összesen talán 500 Ft volt a kettő) és lealapoztam fehér akrill festékkel (Pentart). Aztán kiválasztottam a mintákat és kivágtam a madárkát, majd a rózsákat és dekupázsragasztóval felvittem a felületre, majd az egészet jól átkentem a ragasztóval, hiszen ez lakk is egyben, így védi a felületet majd reményeim szerint az időjárás viszontagságaitól. Az alátét peremét lehet festeni is(pl.: pöttyös, csíkos, indás, szivárványos vagy csak egyszerűen színes), de ha maradtok a dekupázsnál, érdemes a szalvétát kisebb darabokra felszabdalni, mert könnyebb a felvitele, valamint érdemes fehér hátterűt választani, mert így a minta folytonossága is megmarad. A madárka minta köré gyöngyházfényes kontúrral pöttyöket tettem, illetve glitterpasztával kicsit átkentem, hogy legyen egy kis csillogása.  Amikor mindkettő elkészült, megfordítottam az alátétet, a cserepem alját bekentem ragasztópisztollyal és a közepére nyomtam. Pár perc és vagy 20 telefonos fotó után ki is tettem az erkélyre, a frissen ültetett petóniák közé. Nem kellett sokáig várni, már meg is jelent a kis éhenkórász és boldogan falatozott a dizájnos, vintage madáretetőjéből. Az egyik szolárlámpa szárára a kontúrral ablakokat és ajtót festettem és lassan elkészül a mini cserepekből egy világítótorony is, Lili már lefestette a házikó alakú perselyét, szóval a nyár végére igazi kis mesebirodalom lesz a madaraknak! (remélem cserébe majd máshol helyezik el a pottyantósat)
Bár kicsit talán giccses lett, nekem mégis nagyon tetszik és olyan jó érzés kinézni az erkélyre és látni, illetve tudni, hogy ezt én készítettem:) A gyerekeket is hihetetlenül elvarázsolta, ugyanis azóta állandóan a madárkákat várják, nézik, újongva ordítanak és persze nagyon szeretnék megsimogatni őket. Lili minden nap friss vizet tesz az itatóba, ellenőrzi a magokat és meséli mindenkinek, hogy az egyik madár pont úgy pózolt és úgy is nézett ki, mint a képen a madárka:) És persze, én mint "jó" anya, Lénát is tök jól tudom vele irányítani, mert ha elakarom terelni a figyelmét, akkor azonnal rohani kell madárkát nézni:)))))
Kert híjján (még mindig nagyon, de nagyon vágyunk kertes házba!)  az erkély lett a mi kis udvarunk és igyekszem mindent úgy rendezni, hogy nekik a lehető legjobb legyen. Van kint kréta, amivel pl. a sötétbarna virágtartó ládákra rajzolhatnak, van egy csomó kavics, rengeteg virág, meg borsó, amit locsolni kell, lassan kikerül a kiskonyha, van egy hatalmas (többfunkciós) papírdoboz, amit szintén dekorálunk majd és most tervezek ugróiskolát festeni a bambusz szőnyegre, némi autóúttal megspékelve:) Lesz majd egy pancsoló lavor is és amíg a türelmem engedi (és hat a magneB6), kivihetik a játékokat és szabadon garázdálkodhatnak ezen a pár négyzetméteres kis csodán!
Tudom, hogy nem illik ilyet mondani, de a sok virágot és ezeket a kis apróságokat látva az jutott az eszembe, hogy ha egy erkélyből ezt sikerült kihoznom, akkor vajon hogy nézne ki a kertem???
Remélem, ezt is megtudom majd hamarosan:)













Ilyen a hátoldala vagy majd néha az eleje:




Használható így is, kinek hogy tetszik jobban:)




És íme használat közben:)



És így várják az én kis drágáim a madárkákat, reggel, kócosan, éppen mély egyetértésben:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése