2013. március 21., csütörtök

Gubanc és Bugac

Azaz Gabi és Tündi., az ovis barátnőim. Ez az írás most róluk szól, mert olyan szép dolgokat készítettek mostanában, hogy muszáj nekem is megmutatni. Olyan munkát végeznek, ami tőlem egészen távol áll, hiszen főszereplő benne a tű és a cérna, tehát a fehér folt a kreativitásom palettáján...
Tündi Bugac filcdisz néven tevékenykedik a facebook-on, a Meskán és a Breslon is. Egyre több a rendelése és bár még nem készül Bora Borára, remélem egyszer az is eljön. Mindig meglep valami új dísszel, munkáiból sugárzik a kedvesség és a tettrekészség.
Gabinak már korábban igértem egy saját bejegyzést, de ezt nem várta meg, így önálló blogot indított www.franciacsomo.blogspot.hu címen. Mire ez kiderült, már fél éve írta és ahogy elnéztem, nagyon ügyes az írás terén is. Ő keresztszemes hímzéseket készít, már saját ötletek alapján. Mindketten két kisgyermek mellett, házimanó szerepkör után, a saját és mások örömére tevékenykednek és remélem sokan követik a példájukat. Már van közös munkájuk is, együtt járnak beszerző körútra (bár Gabival ez nem egyszerű, mert csak azt szajkózza, hogy Vedd meg, vedd meg, ezt is, ezt is!) és nagyon jó barátnők lettek. Mindig mondtam, hogy az alkotó munkának számtalan haszna van, náluk egy barátságot is eredményezett... Remélem, ha megnézitek a munkáikat, ti is szépnek találjátok majd és talán olyanok is lesznek, akiknek egy új ötletet adtak, valakinek egy oldalt, ahol kézzel készült ajándékokat találnak.
A kézművességből nagyon nehéz megélni, ezért aki így kezdi, ne reméljen sokat. De aki kedvtelésből, a saját szórakoztatására kezdi, lehet, hogy egy idő után már a megrendeléseiből él. Én feladtam az ezirányú elképzeléseimet, csak ajándékba gyártok dolgokat, de ez is olyan hihetetlenül jó érzés!
Íme Tünde néhány munkája:




Az első közös munka:


Gabi néhány munkája:









További is van, mondjam még? Inkább keressetek rájuk, megéri:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése