2014. április 7., hétfő

Itt vagyok, ragyogok:)

Húúúú, olyan rég voltam már itt, hogy már lassan el sem hiszitek, hogy újra írok! Azt nem mondom, hogy halomban kaptam a tele sírt zsepiket, amiért régóta nem írtam, de azért volt egy-két jól eső komment, amit külön köszönök! Eltűnésem oka egészen prózai, felzabálnak a hétköznapok és a gyermekeim és egyszerűen nem marad időm semmire (még a tavaszi nagy takarítás is várat magára)! A Picike mellett napi egy órám marad kb. mindenre, vagyis a semmire! Már nem ülhetek le a gép mellé, hogy az egyesületben lévő dolgokat leszervezzem, nem kézműveskedek, mert mindenbe belenyúl és amíg egy helyen összepakolok utána, ő kettőt szétpakol! Most már megtanult csodálatosan hisztizni is, a "nem akajom" minden második mondása, illetve az "anya vájj (várj)", mert nehogymá' nélküle menjek ki a konyhába! Az evéssel még mindig gondok vannak, de legalább már a napi tápi adagon sikerült csökkentenem. Mindezek ellenére még mindig Ő a Világ legédesebb és legdrágább Picikéje és Ő az én örök napsugaram! A Nagy-nál tombol a testvérféltékenység és a nemakarokazovibajárnimertveledjobbitthon, így gyakran csakúgy oda csap a Picikének, ordibál velünk és persze látvány cirkuszokat rendez óráis hisztik közepette... Mondtam is neki, hogy nagyon remélem, hogy elhozza majd az Oscart drámai alakításért, mert hatalmas színésznő! Persze ügyes is és okos, na meg persze iskolaérett erősen, de a fennmaradó energiáimat igazán felemésztik a minden napi csatáink! Az iskolát, vagyis inkább a tanítónénijét végre sikerült kiválasztani, így már izgatottan várjuk a szeptembert. Azember meg egyre többet dolgozik, így itthon egyre kevesebbet tud segíteni! Így a heti hét napból alig marad olyan idő, amit hasznosan tudok eltölteni, de pl. estére általában már olyan fáradt vagyok, hogy olvasni sincs erőm... A takarítás már szinte luxus, meg amúgy sincs semmi értelme, mert kb. fél óráig tart a látszat! Aztán meg persze, ha van lyukas órám, akkor azonnal szedem elő a kézműves készletet és gyártom az újabbnál újabb termékeket, mert az jó nekem és KELL NEKEM!!!!
Nem rég az AgnesSdesign bemutatkozott egy pesti rendezvényen, amire rengeteget készültem, jól el is fáradtam, de jelentem, összesen 4, azaz 4 db terméket sikerült eladnom, abból hármat ismerősnek.... Olyan rosszul esett, hogy legalább egy hétig nem alkottam semmit! De kb. ennyi volt a gyászidő, a kövi héten már neki estem egy teljesen új dolognak! Ma volt egy nagyon kedves vásárlóm, így a nap is kisütött újra, de azt nem mondanám, hogy az AgnesSdesignból fogok meggazadgodni:(
Az egyesületre már szinte semmi energiám nem marad, amit nagyon sajnálok, de ha visszamegyek dolgozni, akkor legalább lesz néhány olyan órám, amit anélkül tölthetek, hogy épp kiszolgálok vkit:)

Azt sem tudom, hogy hol kezdjem, mert annyi minden történt és annyi mindent készítettem, hogy egy nap is kevés lenne mindent megmutatni és elmesélni. Voltam két Pentartos képzésen Hobby Boltokban, ami nagyon, de nagyon jó volt, jót tett a lelkemnek! Résztvettem egy 3 napos Így tedd rá! képzésen is, ahol a néptánccal és a népijátékokkal ismerkedtünk és rengeteget nevettünk! Végre készítettem itthonra is pár szépséget és azembernek annyira megtetszettek a feszített vászonra készült képeim, hogy vett is nekem egy keret készletet a Lidlben, hogy tudjak mire alkotni:)
Ahogy ön a tavasz, egyre jobban hiányzik a kert és egyre inkább azt érzem, hogy költöznék vhová, ahol a gyerekek bogarászhatnak és ültethetnek kedvükre. Lassan a Koktélbárba is menni kell dolgozni, ahol most én leszek az egyik "lány" és már előre félek, hogy hová teszem a lányokat erre az időszakra...
Na, de elég a süket dumából, mutogatok inkább (további munkáim a facebook-on az Agnessdesign oldalon) A képek méretéért bocs, de vmiért nem tudom átméretezni őket... Brrrrrrrrrrr!!!!












3 megjegyzés:

  1. Élmény volt olvasni az írásod, eszembe juttatta, mikor az én lányaim voltak kicsik. A munkáid különlegesen szépek. :))

    VálaszTörlés
  2. Már hiányoztál....,jó újra olvasni az "életszagú" soraidat!Nem könnyű mindenre az időt és az energiát megtalálni,de én úgy gondolom Neked sikerülni fog! :)Az összes munkád mind nagyon szép,igazán tehetséges vagy!Kívánom,hogy legyen sok-sok örömed bennük:))))

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm, még soha nem kaptam ilyen gyorsan hozzászólást:) Már elkezdtem a következőt írni, szóval van rá némi esély, hogy nem veszek el teljesen:) Szeretek itt lenni és tudom, hogy pár év múlva jó lesz ezt visszanézni:)

    VálaszTörlés