2012. december 13., csütörtök

Tizenharamdik nap: képeslapok házilag


Tudom, hogy ma már egyre kevesebben tudják, hogy merre van a posta, hiszen mindent online intézünk, de a karácsony az ebben a kérdésben is legyen más. Emlékszem, amikor középiskolás voltam, úgy örültem minden egyes levélnek, képeslapnak, de mostanra csak a sárga csekkek maradtak, melyek nem töltenek el túl nagy boldogsággal.. Tavaly úgy döntöttem, hogy mint két gyermekes anyuka kötelességem visszahozni ezt a hagyományt és a lánykámmal együtt elkészített(és rendszeresen egyedül befejezett) képeslapokat szétküldeni a nagy világba, vagy legalábbis kicsiny hazánk területére. Tavaly egy műanyag karácsonyfa sablont használtunk, amit átfestettünk, majd vattával és különböző csillámokkal díszítettünk. Keretsztanyám még fényképet is kapott a lányomról, aminek nagyon örült. Gondolkodom egy ideje, hogy felnyitom a telefonkönyvet és tetszőlegesen kiválasztva, szigorúan ismeretlen embereknek elküldök egy-egy jó kívánságot és megkérem őket, hogy miután leírták maguknak, küldjék tovább. Gondoljatok bele, kinyitod a postaládát és végre nem csak a szórólapok és sárga csekkek hullanak ki belőle, hanem egy jókívánság egy ismeretlentől. Nekem feldobná a napomat, az biztos.
Szóval: ha karácsonyi képelapot szeretnél készíteni, szedj össze mindent, amit ráragasztanál és kezdj el "mazsolázni". Egy keményebb papírt A/5-ös méretben (pl.: műszaki karton vagy névjegykártya papír) hajtsd ketté, rajzolj rá pl.: egy fenyőfát és kezd el feldíszíteni. Szerintem az a legjobb, ha már az elejére is írsz valami kedveset, mert lehet, hogy az illető nem teszi a fiókba a többi közé, hanem hirtelen lakásdísz vállik belőle. Ha van kisgyermek a családban, kérd meg, hogy segítsen, mert lehet, hogy nem lesz művészi az alkotás, de árad majd belőle a szeretet és a kedvesség.

Az egyesületünk a tavaly egy receptet is küldött a képeslapok mellé majd mellé, mert rméltük, hogy így különlegesebb lesz, mint a többi, gyári képeslap. De írhattok idézeteket, rövid meséket, versikéket is és persze személyre szabott üzeneteket is.

Akármilyen is lesz, nagy sikere lesz, azt garantálom!




Képeslapok a netről:




 
Ezt például nagyon jópofának találom, akár karácsonyra is:)


 Fényképes, szerkesztett, nem olyan bonyolult, mint amilyennek látszik:)

 
Mai mese:
 


A nap éppen lement, mikor az erdő felett elkezdett esni a hó.
— No, anyó — mondta varjú apó a feleségének a nyárfahegyben —, azt hiszem, holnap fehér abrosznál esszük az egérpecsenyét.
Nemsokára a búzamezők fölött kezdtek táncolni a hópihék.
— Gyertek, gyertek — csalogatták őket a szántóföldek —, jó ám a vetésnek a jó puha hó. Az tart meleget a búzaszemnek, hogy meg ne fagyjon a földben.
A falu már rég elcsendesedett, mire a hófelhők odaértek föléje.
— No, ezt a falut megtréfáljuk — mondták a hópelyhek. — Reggel maga se ismer magára, olyan fehérre meszeljük, még a háztetőket is.
Voltak kíváncsi hópelyhek is. Messze az ég alján nagy világosság látszott. Ott a város lámpái világítottak. Ezek a hópelyhek a várost akarták látni.
— Majd meglátjátok, hogy megbecsülnek ott minket — mondták a falura, mezőre hulló testvéreiknek. — Még székkel is megkínálnak, talán hintóba is ültetnek.
Azzal elszálltak a város fölé, s ott lehullottak a háztetőkre, az utcákra, a terekre. Alig várták a reggelt, hogy szétnézzenek a városban.
De mire kireggeledett, akkorra a hópelyheknek beesteledett. Jöttek a hóhányó munkások, megkínálták a havat seprűvel és lapáttal. Aztán rakásra rakták, úgy hordták ki a városból. Mire delet harangoztak, locspocs lett a városi hóból. Az erdők, mezők hava pedig tavaszig megmaradt ragyogó fehéren

Read more:
http://www.operencia.com/gyermekoldalak/magyar-irodalom/mesek-toertenetek/teli-mesek/632-mora-ferenc-a-kivancsi-hopelyhek#ixzz2DLE3Ys7P

1 megjegyzés:

  1. Hű, hát az biztos, hogy mikor középsulis voltál igen sok levél jött ment közöttünk, épp a nyáron futottam össze velük anyuéknál, élmény volt őket újra olvasni:))) A karácsonyi képeslap nézetedet teljes mértékig osztom, ilyenkor én is mindenkinek papír formátumot küldök. Szeretem a kézzel fogható dolgokat és szerintem nem ez az amin időt kellene spórolnunk. Nagyon tudnék örülni, ha emailben megosztanád velem a címed, nagyon szeretnék küldeni nektek is!:)

    VálaszTörlés