2012. október 23., kedd

Ötletek őszre az apróságnak:)


Az ősz a gyermekek olvasatában talán ezt jelentheti: ahhoz már hideg van, hogy sokáig a játszótéren legyünk, de ahhoz még nincs eléggé, hogy essen a hó. Mégis élvezetessé tehetjük a sétáinkat, ha közben színes faleveleket, gesztenyét vagy makkot gyűjtünk és közben erről a csodálatos évszakról beszélgetünk. Azonban, hogy haszna is legyen a gyűjtögető sétánknak, használjuk fel az összegyűjtött növényeket a kézműveskedéshez.

Bemutatok néhány ötletet, amit már egy bölcsődés korú gyermekkel is el lehet készíteni. Mint már említettem, ne erőltessük, ne legyenek túl nagy elvárásaink, élvezzük az együtt töltött időt és hagyjuk, hogy szabadon kísérletezzen a színekkel és a formákkal.

 

Levéllenyomatok: az összegyűjtött falevelekből nagyon szép képeket készíthetünk, ha a hátoldalát, ahol az erezete van befestjük (temperával vagy vízfestékkel) és rányomjuk a papírra. Itt a gyermek jól megfigyelheti, hogyan keverednek össze a színek, hogyan hagyhat nyomot a papíron és megfigyelheti a különböző méretű és formájú leveleket is.

 
Ha már eleget "gyakoroltunk", készíthetünk mi is őszi fát. A gyermek kezét rajzoljuk körbe, majd fessük be barnára, aztán jöhetnek a lenyomatok. Szerencsésebb nagyobb papírt választani, mert az A/4 kicsi és nem ad elég teret a gyermeki alkotásnak.

Ez itt a jó öreg satírozás, amikor is a papír alá tesszük a falevelet (vagy pl. pénzérmét) és egy zsírkrétával elkezdünk satírozni a lapon. A gyerekeknek azt is mondhatjuk, hogy most varázsolunk:)

Ajtódísz színes falevelekkel: nagyon egyszerűen készíthetünk ajtódíszt, ha pl. fogunk egy nagyobb papírtányért, kivágjuk a közepén lévő kör formát és máris kész a keret. Ettől egyszerűbb, ha fogunk egy nagy tányért, körberajzoljuk, majd a közepébe teszünk egy kisebb tányért, azt is körberajzoljuk és a kisebbik kört kivágjuk. Ha kész a keret, akkor használhatjuk a lenyomatainkat, ha körbevágjuk őket (mögé esetleg tehetünk színes papírt, úgy hogy kb. fél cm-re látszódjon a széle) és a gyerkővel együtt felragasztjuk a keretre. Ha az igazi faleveleket akarjuk használni, érdemes előtte pár napig préselni, így tartósabb lesz és a színe is megmarad. Díszíthetjük még gesztenyével (ezt is érdemes néhány napig szárítani), makkokkal, madártollakkal, vagy bármivel, amit az utcán vagy az erdőben találtok.

 Itt préselt leveleket használtunk, amelyeket egy a lányom által színesre festett papírtányérra ragasztottunk. Gesztenyével, makk-kal és kisebb tobozokkal, raffia szalaggal is fel lehet dobni.
 Ezt a lányomék készítették az oviba, de olyan egyszerű, hogy itthon is elkészíthető, csak maradék csomagoló papír kell hozzá.

Hát így néznek ki a lenyomatos faleveleink, ha funkciót kapnak:)

Gesztenyefigurák: úgy gondolom, hogy minden felnőtt szívesen emlékszik vissza gyermekkora gesztenyefiguráira, vagy eszébe jut Marék Veronika Kipp-Kopp meséi, így igyekezzünk gyermekeink számára is hasonló élményeket biztosítani. Ha pár napig száradnak a gesztenyék, könnyebb lesz majd átfúrni pl.: szöggel és ez egy olyan tevékenység, amibe Apát vagy a nagypapát is bevonhatjuk. A gesztenyebabák összeállításában a gyerekek is segíthetnek, hiszen az előre kifúrt lyukba a gyufaszálat vagy a fogpiszkálót már valószínűleg ők is betudják majd dugni. Ha nagyon belejövünk, vegyük elő Bartos Erika: Gesztenyék című versét, mert ő volt olyan kedves, hogy előre megrajzolt nekünk néhány gesztenyefigurát, amit közösen elkészíthetünk(www.bartoserika.hu) . Közben mondogathatjuk a verset vagy meghallgathatjuk a www.kiskalasz.hu weboldalon is, így igazi buli hangulatot varázsolhatunk.


GESZTENYÉK


(Zsákbamacska című verseskönyvemből)


Gesztenye van kosaramban,
gömbölyű és barna,
kiborítom nyomban mindet,
ide az asztalra!

Készüljön a gesztenyéből
elsőként egy cica,
papírból lesz két kis füle,
négy lába pálcika!

Süni háta csupa tüske,
gömbölyded a medve,
malac farka kunkori lesz,
szakállas a kecske.

Lovacskának lófarok kell,
keress hozzá cérnát!
Csíkozd be a gesztenyéket,
formázz egy kis zebrát!

Katicának fess hét pöttyöt,
kukacnak adj csápot,
oroszlánnak vörös sörényt,
készíts kerek rákot!


Zsiráf nyaka hosszú legyen,
alkoss dühös pókot,
tegyél mellé kisegeret,
s betöltik a polcot

Őszi fa: Nagyon jó móka az ujjfesték egy kisgyereknek, így az őszre hangolódva ezt a technikát is kihasználhatjuk. Rajzoljunk egy fát vagy fogjuk meg a kicsi kezét és kb. a könyökétől kezdve rajzoljuk körbe. Fessük ki barnára, majd az ujjunkat a színes festékekbe belemártogatva tegyünk pontokat a fa köré, így megteremtve az őszi hangulatot. Használhatjuk a levéllenyomatokat is, így is nagyon szép lesz. Ha teszünk köré keretet, nagyon szép dísze lesz a lakásnak vagy épp ajándék a nagyszülőknek.
 


 

Természetes mozaik: nagyon szeretek képkereteteket természetes anyagokkal díszíteni, így pl.: tökmaggal, napraforgómaggal, szegfűszeggel stb. A képkereteket kartonpapírból is el lehet készíteni, de az is jó ötlet, ha egy nagyobb kifestő képet (pl.: egy házikó) így díszítenek a gyerekek.

Süni gyurma: a só-liszt gyurma bármilyen évszakban használható, így ősszel pl.: kiválóan alkalmas, hogy készítsünk egy süni formát, amibe a gyerekek teszik bele a fogpiszkálót.

Madáretető: az ősz egyik legjobb és leghasznosabb kézműves terméke a madáretető, amivel a gyermekeket környezettudatosabban nevelhetjük. Én a legjobban azt szeretem, ha veszünk egy gyümölcsleves dobozt, amit akrilfestékkel lekenünk (vigyázzatok, nem jön ki a ruhából!), de előtte vágunk rá egy lyukat a madaraknak+ alá behelyezünk egy pálcikát vagy fadarabot, amire ráállhat a madárka. A tetejére, mintha háztető volna ragasztópisztollyal felragasszuk az összegyűjtött gallyakat. De ha egyszerűbbet akartok, akkor csak egy PET palackon vágjatok egy lyukat, legyen itt is „álldogálló” és csak spárgával tegyük fel a fára. Nagyon figyeljünk arra, hogy mindig legyenek benne magok, mert ha a madarak odaszoknak, akkor akár éhen is hallhatnak, ha nincs táplálékuk.

Tökfaragás: na, ez nem egyszerű, de ha adunk a kezébe egy kanalat, biztosan szívesen fogja ő is kivájni a tök közepét. Ha töklámpást akarunk, kérjük meg Apát, hogy vágjon szemet és szájat is a tökfejünknek és este nézzük meg együtt, hogyan világít a sötétben.

Ablakdíszek: nagyon egyszerű módja ablakdíszeink elkészítésének, ha nyomtatunk ki őszi témájú színezőket, a gyerkő kifesti vagy kiszínezi, mi meg kivágjuk. Ezeket egy szép, vastagabb szalagra, egymás alá téve szép díszeket alkothatunk. Természetesen ehhez is használhatjuk a levéllenyomatokat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése