2014. február 3., hétfő

Köszönöm dobozok

Mint tudjátok - ha nem, most megtudjátok - egy ideje már azal foglalaltoskodom két gyerkőm mellett, hogy tápszeres dobozokat  alakítok át, "varászolok" széppé. Az egész úgy kezdődött, hogy a kisebbik lánykám hamar tápszeres lett és egy idő után fémdobozokban kaptuk a számára oly fontos nedűt. Nos, mint sz újrahasznosítás nagy rajongója, nem hagyhattam, hogy ezek az értékes, több mindenre is használható fémdobozok, 800 grammos űrtartalommal a kukában végezzék, így elkezdtem kísérletezni velük. Beletelt egy kis időmbe, mire rájöttem, hogyan lehet úgy befesteni, hogy aztán használható legyen és ne pattanjon le az első ütközéskor a festék és hogyan tehetem őket egyedivé, olyan AgnesSdesignossá! Azt hiszem az első ilyen doboz a nyáron készült el és azóta számtalan követte már és fogja is még egy darabig, mert szeretem készíteni őket és úgy látom, hogy azok is szeretik, akik kapják őket. Számomra ez nem munka, inkább olyan terápia féle. Mint akudt munkamániás, számomra szükséges valami pótcselekvés a gyerkők mellett, mert sajnos számomra a munka is öröm, mondhatni alapvető életbenmaradási feltétel. A főzésmosástakarításpopsitörölgetés jó, meg minden, de nem elég! Kell valami, amitől értékesnek és hasznosnak érzem magam, ami visszaigazol, hogy én még vagyok, létezem, mint ember és nem "csak", mint melegítőben flangáló, kajafoltos, sütizabáló anyuka. Ne értsetek félre, én nem lenézem a "csak" anyákat, inkább csodálom vagy írigylem őket, de én sajnos erre nem vagyok alkalmas! Télen meg aztán főleg nem! A januártitiszemet mostmár se sütivel, se vásárlással nem lehet kezelni és a bölcsőde is egyre vonzóbbá válik az énem egyik felének, a kannappé meg egész egyszerűen a Világ legjobb helye lett, főleg, ha közben még valami jó kis agysorvasztó is megy a TV-ben! Azt hiszem, ha sokáig tart még a tél (ez a ronda, szürke, ködös, búskomor tél), akkor a kannappénk felmond és egy másik bolygóra költözik a Tv-vel együtt! Szóval el kell kezdenem célokat kitűzni és feladatokat teljesíteni, különben hamarosan Zombie Anyuvá vállok és azember, meg a gyerekek kitesznek a ház elé a kannappéval együtt! A Tv-t nem adnák, az kell nekik is:) Így alkotnom kell és fejlődnöm és arra koncentrálni, hogy hamarosan érzem majd a tavasz illatát a levegőben, mert azért hiányozna a Tv!
A munkát ezekkel a "köszönöm dobozokkal" kezdtem, de még egy jó pár követi majd őket, mert annyi kedves anyuka vesz körül, hogy azt már elhinni sem tudom. Ahogy ők mondják, örülnek, hogy nekem adhatják és nem a kukába végzik, én meg örülök, hogy egyrészt újraalkothatom őket, másrészt annak, hogy ezekkel sem szennyezzük a környezetünket!
A képek nagy részét az egyik "megrendelőm" készítette, aki egyszercsak rám írt, hogy a két pici fiacskája mellett a hobbyja a fotózás és szívesen fotózná a dobozaimat is. Így szép ruhát és új frizurát kaptak, kocsi vitte őket a fotózás helyszínére és jelentem, sztáralűröktől mentesen viselkedtek, szép fotókat eredményezve! Köszönöm Kovács Annamáriának és remélem tetszik majd a díjazása:)


7 megjegyzés:

  1. Egytől-egyig mind csodálatos. :))

    VálaszTörlés
  2. Azt hiszem mostanra jutottam el oda, hogy egyszerűen nem tudok mit mondani:)))))) Álomszépek!!!!

    VálaszTörlés
  3. Nézz be hozzám légy szíves, játékba szeretnélek hívni! :))

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörű mindegyik! Kérlek nézz be hozzám,játékra hívnálak(én is)!
    :)

    VálaszTörlés
  5. Egyszerűen gyönyörűek!
    Gyűjtöm én is a dobozokat,szeretnék belőle(tea,kávé,cukor...stb)ajándék tárgyakat készíteni de sajnos még nem tudom,hogy fojak hozzá!Tudnál tanácsot,ötletet adni ami tartós?

    VálaszTörlés
  6. Festeni szeretném,csak nem tudom milyen festéket használjak ami tartós,hogy ne kopjon le!:-)

    VálaszTörlés
  7. Anett! Én Pentartos alapozót használok (matt, fehér), de az is lepattog, ha nincs rajta szalvéta, mivel ez a felület túl fényes és nem tud rá megfelelően rátapadni! Nekem is sok idő volt, mire kitapasztaltam, hogy hogy a legjobb, de van még mit fejleszteni a technikán:)

    VálaszTörlés