2013. július 25., csütörtök

A (majdnem) torta

Most nem terveztem blogolást, mert épp be kellene fejeznem vmit, de aztán az ülepem csak itt ragadt a gép előtt, az ujjaim meg maguktól járnak, szóval megosztom a majdnem tortám történetét.
Az egyik kedves barátunk haza látogatott Írországból (alig várom, hogy végre mi látogassuk meg őt és bejárhassam azt a gyönyörű, vadregényes tájat) és amikor hazaindult, összejött a mi "kis" társaságunk egy búcsú estre. Mivel hamarosan lesz a szüli- és a névnapja is, így akartam neki készíteni egy szép tortát! Találtam egy fantasztikus receptet, a fejemben összeállt, hogy milyen csodálatosan szép lesz majd, az íze pedig minimum fenséges! na, neki estem a receptnek, de én a csokis alapokba szeretek beletenni egy kis baracklekvárt, hogy az ízek jobban kijöjjenek, így ebbe is kanalaztam egy keveset. na, de nem számoltam az én páratlan sütőmmel, ami önmagában is egy valódi múzeumi darab, legalábbis ami a tudását illeti! A torta széle már szenes volt, de a közepe még lötyögött, az egész úgy nézett ki, mint egy kitörésre váró vulkán! katasztrófális lett!!! Gondoltam, majd a krémmel megoldom vhogy, de az meg olyan folyékony lett, hogy kb szósz lett és nem krém! Na, de történt már ilyen, sajnos, így nem estem kétségbe! A tortának nevezett vulkánomat feldaraboltam és rétegesen belepakoltam egy szép tálba úgy, hogy közben meggybefőtt darabokat tettem közé és rétegenként locsolgattam a a krémnek nevezett öntettel. Ha lett volna itthon dióm, akkor még azzal is megszórom, illetve kapott volna egy kis tejszínhabot is, de higgyjétek el, így is nagyon finom lett! Legalábbis morzsája sem maradt... :)

Az eredeti recept:
http://olcso-receptek.hu/torta-receptek/meggyes-csokitorta/
Hozzávalók a tésztához:
  • 2 pohár liszt
  • 1 pohár cukor
  • 1 sütőpor
  • 3 evőkanál kakaópor
  • 2 tojás
  • fél pohár étolaj
  • kevés tej
Hozzávalók a krémhez:
  • meggy
  • 1 csomag csokipuding
  • fél liter tej
  • 1 kis doboz Hulala tejszín
  • A torta tetejére 2 tábla torta bevonó


Elkészítése:
A tészta alapanyagait alaposan összekeverem. Közepes tortaformába öntöm és 180 fokon készre sütöm. Ha kihűlt tetszés szerint ketté,vagy három részre vágom. A krémhez megfőzöm a csoki pudingot a fél liter tejből és kihűtöm.
A tejszínt keverőgéppel kemény habbá verem és a kihült csoki pudinghoz keverem. Megkenem a torta lapjait a krémmel és mindegyik krémes lap tetejére meggyet szórok. Összerakom a tortalapokat,a tetejére olvasztott torta bevonót kenek!
Nagyon finom,jó étvágyat kívánok hozzá mindenkinek!

Ha javasolhatom: a puding legyen étcsokis, mert sokkal finomabb és ne tegyetek fél liter tejet, mert szerintem az enyém azért is lett híg. A tejszínhez meg talán kellene egy kis habfixáló..
Ja, és legyen egy rendes sütőtök!!!!!

 

1 megjegyzés:

  1. NA...mondom magamban"...meg kell néznem ezt a majdnem tortát!!! D:))
    Szerintem gusztább lett, mintha torta lett volna! Bár a torta linkre nem kattintottam, mert én sem blog nézésre akartam szánni az időmet"...
    Hű a meggyet, diót, csokit imádom....de fincsi lehetett!
    Ilyen majdnem" tortát máskor is csinálhatsz, mert legalább mi sem esünk kétségbe, ha nem úgy jön össze!!!! D:))
    Gondolom szőröstül-bőröstül" kitakarítottátok a tálat utána!!!!

    VálaszTörlés