- Anya, mikor fog esni a hó?
- Nem tudom kislányom.
- És ahhoz mennyit kell még aludni?
-??????????????
Ez a párbeszéd zajlik köztünk, mióta fel kellett venni a sapkát és a sálat. A kislányom nagyon várja a havat, mondhatni megőrül érte. Azt mondta, hogy még a nyári strandolásnál is jobban szeret a hóban játszani és szánkózni! Az óvodánk mellett van egy nagy domb, ahol nagy hó idején összegyűlik egy csomó gyerek és mindenféle formában csúsznak-másznak a már kikoptatott "pályákon", a szülők legnagyobb rémületére! Én is szeretem a havat, leginkább a meleg szobából nézni... Ezért arra gondoltam, hogy a készülődés második napján, igazi hó híjján, legalább az ablaküveget feldíszítjük hópelyhekkel, hátha annak is örül majd. Elképzeltem, hogy majd édes kettesben vágdossuk a papírt, minden idillikus és harmónikus és persze rózsaszín szaga van. Aztán ebből valószínűleg az lesz, hogy Anya vágdos, a gyerek meg majd mutogatja büszkén, hogy mit csináltunk mi együtt. Este kitesszük az ablakba az összes papír hópelyhünket és izgatottan várjuk az igazit! Nincs is annál szebb, mint amikor nagy pelyhekben hull a hó este, a gyerekek izgatottan ugrándoznak örömükben és alig várják, hogy végre megépíthessék az év első hóemberét.
Az interneten szerencsére egyre több hópehely sablont lehet találni, de van egy hópehely minta, amit én minden évben legalább 10 példányban megcsinálok, mert egyszerű, mutatós és egyszerre 6 db-ot is el lehet készíteni. Elkészítés: az A/4-es papírt hosszában ketté hajtjuk, majd ezt három részre hajtogatjuk. A sablont körberajzoljuk és aztán így egyben kivágjuk. Én szoktam még egy kis csillámos ragasztóval is díszíteni, így még szebb. Nem csak az ablakba teszem, hanem ajándék kísérőnek is kitűnő. De akinek nincs kedve vágdosni, nagyon mutatósak a kis tortapapírok, muffin papírok is és akár karácsonyfát, vagy hóembert is formázhattok belőlük az ablakokra.
Én ezt a sablont használom minden évben, de azt hiszem most itt lesz az ideje egy-két újat is kipróbálni!
(Forrás: www.magyarvagyok.com )
(Forrás: agyasztaltv.blog.hu)
(Forrás: mindenleben4kanal.blogspot.com)
(Forrás: clublatte.blogspot.com )
(Forrás:kisferenc.qwqw.hu)
Ugye milyen szépek így is?
(Forrás: www.funzine.hu)
Jól mutatnak a vatta galacsinok is, ugye?
Évi meg Tücsi szánkót kapott karácsonyra. Más ajándékot is kaptak, persze,
de a szánkónak örültek a legjobban.
Szép szánkó volt az! Piros, fényes! A talpán csak úgy szikrázott a vasalás a karácsonyi gyertyafényben. Évi visítva hasalt rá, amint meglátta.
A piros szánkót selymes fényű, piros zsinóron húzhatta volna a hóban bárki, ha – lett volna hó! De a szösz tudja, mi történt ebben az esztendőben az időjárással! Csak jöttek-mentek nagy lustán a hófelhők keletről nyugatra meg vissza, nem szállingált a magasból egy gombostűnyi hópihe sem.
Volt már hósapka, hócipő, prémes kesztyű, szánkó is, éppen csak hó nem. Pedig de várták! Percenként kikukkantottak az ablakon: havazik-e? De a fák feketén és csupaszon dideregtek a nagy kertben.
Évi végül is elunta a várakozást. Összeszedte a babaszennyest, és nagymosást rendezett a fürdőszobában. Már estébe hajlott az idő, amikor Tücsi dörömbölni kezdett a fürdőszoba ablakán.
– Ha nem nyitod ki az ajtót – kiabálta –, akkor nem mondom meg neked, hogy esik a hó!
– Hó! – visította Évi, s már nyitotta is az ajtót. – Azt mondod, hó van a kertben?!
– Sőt mindenütt! – jelentette Tücsi.
Szaladtak az ablakhoz. De alig vetett Évi egy pillantást a kertre, mérgesen kapta csípőre a kezét.
– Miért mondtad, hogy hó van, amikor egy makula hó sincs?!
Tücsi meghökkent.
– Nincs?!
– Nincs bizony!
– Nahát! Pedig a tévéhíradós megígérte! – kiáltotta felháborodva. – Becsületszavamra azt mondta, hogy várható!
– Hát akkor várjuk! – Évi odanyomta orrát az ablaküveghez, de nem havazott még akkor sem, amikor nagyanyu beszólt a szobába:
– Vacsorázni!
És akkor sem havazott, amikor lefektette őket. Évi engedelmesen behunyta a szemét, de Tücsi makacsul ült az ágyban, és várta a havat.
– Na nééééézd! – szólalt meg egyszer csak a nagy csöndben. – Csupa fehér a kert!
Évinek kiröppent szeméből az álom. Feltérdelt az ágyban.
– Ez hó, Tücsi! Ez hó! – Szájára nyomta a tenyerét, nehogy nagyanyu meghallja a szomszéd szobában a nevetését. – Hó! Hó! Hóóóó!...
– Hó?! – visított Tücsi, azzal fél lábon meg két lábon ugrabugrálni kezdett az ágyban. – Nem ha-zu-dóóóós a té-vé-hí-ra-dóóóós! Nem ha-zu-dóóóós a …
– Maradj csöndben! – pisszegett ijedten Évi. – Ilyenkor már nem szabad az ágyban ugrálni! Hát tudod! Ide figyelj! – súgta. – Apu azt mesélte, hogy az eszkimók kutyaszánon utaznak!
– Jééééé! – bámult el Tücsi. – Milyen lehet az?
– Hát olyan, hogy egy nagy, fehér kutyát befognak a szánkóba, és utaznak.
Tücsi töprengve nézett maga elé.
– Te! – mondta nagy sokára. – Hát éppen nekünk is van szánkónk!
– És nekünk is van kutyánk! – kuncogott Évi.
– Akkor fogjuk be a szánkóba!
– De a mi Hekink nem igazi nagy, fehér kutya ám – súgta aggodalmasan Évi, mire Tücsi legyintett.
– Nem baj. Mi sem vagyunk igazából eszkimók.
Ez igaz volt, és olyan, amin jót lehetett nevetni. Évi nem is ragaszkodott tovább a nagy fehér kutyához, megelégedett Hekivel.
Másnap reggelre vastag hótakaró feküdte meg a kertet. Évi meg Tücsi nagy hurrával rohant ki a házból. Ugrálva taposták a ropogós, friss havat. Kihozták a szánkót is persze. Évi odahívta Hekit.
– Ide figyelj! – mondta neki. – Most gondold azt, hogy szép, nagy, fehér kutya vagy, és légy szíves, állj ide a szánkó elé, mert befogunk!
Nem tudni, hogy mit gondolt Heki, lényeg az, hogy két kurtát vakkantott, és hagyta, hogy Évi a szánkó elé tuszkolja. Azt is engedte, hogy nyakszíjára erősítse a piros zsinórt.
– Így. Most pontosan jó – állapította meg Tücsi, azzal ráültek a szánkóra. Elöl Tücsi – kezében egy vékony vesszőcskével –, mögötte meg Évi.
– Gyí, te! Heki! – adta ki a parancsot Tücsi, de Heki nem mozdult. Gyí, te! – biztatta Tücsi lelkesen, és a levegőbe suhintott a vesszőcskéjével, ám Heki csak a farkát csóválta, és türelmesen álldogált.
– Várj! – kiáltott Évi. Előkotort a hó alól egy fadarabkát, s jó messzire hajította. – Fogd meg, Heki! Fogd meg!
Hekinek azonban semmi kedve sem volt fadarabkák után szaladgálni. Nyelvét lógatva visszanézett Évire. Akkora párafelhőt eregetett ki a torkán, akár egy mesebeli táltos paripa, de csak a farkát csóválta és nevetett, és nem mozdult.
– Úgy látszik, az ilyen szánkázáshoz mégiscsak az igazi, nagy, fehér kutyák értenek! – mondta lehangoltan Évi szinte abban a pillanatban, amikor a szomszédék fekete cicája elfutott a bokor előtt.
A szánkó váratlanul nagyot rándult.
– Tüüücsiiii! – visított kacagva Évi. Kapaszkooodj! – És ő maga is kapaszkodott volna volna, de nem volt mibe. A szánkó valósággal kiröpült alóla. Évi nevetve hempergett a hóban, és nagy hangon biztatta Tücsit: – Jól kapaszkodj! Hallod?!
Tücsi kapaszkodott is, és közben gyanús, vékony hangon ezt visította:
– Ide néééézz! Milyen gyorsan tudok szánkózni!!!! Így... csak én... tudooook...
Évi sikongva ugrált egy hóbuckán. Elöl a fekete cica futott, utána Heki, és a szánkó repült, mint a parancsolat.
– Ííííígy... csak ééén... tudoook... ííígy csak éééén! – visította Tücsi.
A következő pillanatban Évi megdermedt. A szánkó ugyanis – pontosan egy alacsony tujabokor fölött – a levegőbe emelkedett. Tücsi pedig, valóságos rejtély, eltűnt. Eközben a cica felfutott az ecetfára, s panaszos nyávogásba kezdett az egyik hólepte ágon. Heki dühösen ugatta a fa alatt; de a szép piros szánkón nem ült senki. Évi ijedten nézett szét. Mindenütt hó és hó; és megvan a cica is, a szánkó is, Heki is, csak Tücsit nem látni sehol!
– Apuuuu! Anyuuuu! Nagyanyuuuu! – visította Évi, de nem a ház felé futott, hanem előre a szánkónyomon. – A tujabokor előtt szipogva megállt.
– Naaa! – mondta méltatlankodva a tujabokor. – Legyél szíves, húzzál már ki innen, mert fázik a lábam!
Évi óvatosan széthúzta a bokor ágait, s kirobbant belőle a kacagás. A bokor zöldes belsejében, akár egy piros orrú, mackóruhás manó: Tücsi ült.
– Ugye, milyen jól tudtam szánkózni? – kérdezte, miközben gyanakodva figyelte Évit.
– Csuda gyorsan! – ismerte el Évi, és kirángatta Tücsit a bokorból. Mialatt leveregette róla a havat, Tücsi a fejét rázva így szólt:
– De azért ez a Heki mégsem ért a szánkózáshoz. Azt csak az igazi nagy, fehér eszkimó kutyák tudják igazán. Elhiszed?
– El – bólintotta szomorúan Évi. Le is vette tüstént Heki nyakáról a piros szánkó piros zsinórját, aztán visszaültette Tücsit a szánra.
– Tudod mit? – csillant fel hirtelen a szeme. – Amíg nem lesz nekünk is igazi nagy, fehér kutyánk, majd egymást húzzuk! Jó?!
Tücsi összevonta a szemöldökét, és töprengve nézett Évire.
– Jó – mondta végül megfontoltan, és úgy gondolta, most az egyszer Évi kivételesen okosat mondott.
Read more:http://www.operencia.com
Szép szánkó volt az! Piros, fényes! A talpán csak úgy szikrázott a vasalás a karácsonyi gyertyafényben. Évi visítva hasalt rá, amint meglátta.
A piros szánkót selymes fényű, piros zsinóron húzhatta volna a hóban bárki, ha – lett volna hó! De a szösz tudja, mi történt ebben az esztendőben az időjárással! Csak jöttek-mentek nagy lustán a hófelhők keletről nyugatra meg vissza, nem szállingált a magasból egy gombostűnyi hópihe sem.
Volt már hósapka, hócipő, prémes kesztyű, szánkó is, éppen csak hó nem. Pedig de várták! Percenként kikukkantottak az ablakon: havazik-e? De a fák feketén és csupaszon dideregtek a nagy kertben.
Évi végül is elunta a várakozást. Összeszedte a babaszennyest, és nagymosást rendezett a fürdőszobában. Már estébe hajlott az idő, amikor Tücsi dörömbölni kezdett a fürdőszoba ablakán.
– Ha nem nyitod ki az ajtót – kiabálta –, akkor nem mondom meg neked, hogy esik a hó!
– Hó! – visította Évi, s már nyitotta is az ajtót. – Azt mondod, hó van a kertben?!
– Sőt mindenütt! – jelentette Tücsi.
Szaladtak az ablakhoz. De alig vetett Évi egy pillantást a kertre, mérgesen kapta csípőre a kezét.
– Miért mondtad, hogy hó van, amikor egy makula hó sincs?!
Tücsi meghökkent.
– Nincs?!
– Nincs bizony!
– Nahát! Pedig a tévéhíradós megígérte! – kiáltotta felháborodva. – Becsületszavamra azt mondta, hogy várható!
– Hát akkor várjuk! – Évi odanyomta orrát az ablaküveghez, de nem havazott még akkor sem, amikor nagyanyu beszólt a szobába:
– Vacsorázni!
És akkor sem havazott, amikor lefektette őket. Évi engedelmesen behunyta a szemét, de Tücsi makacsul ült az ágyban, és várta a havat.
– Na nééééézd! – szólalt meg egyszer csak a nagy csöndben. – Csupa fehér a kert!
Évinek kiröppent szeméből az álom. Feltérdelt az ágyban.
– Ez hó, Tücsi! Ez hó! – Szájára nyomta a tenyerét, nehogy nagyanyu meghallja a szomszéd szobában a nevetését. – Hó! Hó! Hóóóó!...
– Hó?! – visított Tücsi, azzal fél lábon meg két lábon ugrabugrálni kezdett az ágyban. – Nem ha-zu-dóóóós a té-vé-hí-ra-dóóóós! Nem ha-zu-dóóóós a …
– Maradj csöndben! – pisszegett ijedten Évi. – Ilyenkor már nem szabad az ágyban ugrálni! Hát tudod! Ide figyelj! – súgta. – Apu azt mesélte, hogy az eszkimók kutyaszánon utaznak!
– Jééééé! – bámult el Tücsi. – Milyen lehet az?
– Hát olyan, hogy egy nagy, fehér kutyát befognak a szánkóba, és utaznak.
Tücsi töprengve nézett maga elé.
– Te! – mondta nagy sokára. – Hát éppen nekünk is van szánkónk!
– És nekünk is van kutyánk! – kuncogott Évi.
– Akkor fogjuk be a szánkóba!
– De a mi Hekink nem igazi nagy, fehér kutya ám – súgta aggodalmasan Évi, mire Tücsi legyintett.
– Nem baj. Mi sem vagyunk igazából eszkimók.
Ez igaz volt, és olyan, amin jót lehetett nevetni. Évi nem is ragaszkodott tovább a nagy fehér kutyához, megelégedett Hekivel.
Másnap reggelre vastag hótakaró feküdte meg a kertet. Évi meg Tücsi nagy hurrával rohant ki a házból. Ugrálva taposták a ropogós, friss havat. Kihozták a szánkót is persze. Évi odahívta Hekit.
– Ide figyelj! – mondta neki. – Most gondold azt, hogy szép, nagy, fehér kutya vagy, és légy szíves, állj ide a szánkó elé, mert befogunk!
Nem tudni, hogy mit gondolt Heki, lényeg az, hogy két kurtát vakkantott, és hagyta, hogy Évi a szánkó elé tuszkolja. Azt is engedte, hogy nyakszíjára erősítse a piros zsinórt.
– Így. Most pontosan jó – állapította meg Tücsi, azzal ráültek a szánkóra. Elöl Tücsi – kezében egy vékony vesszőcskével –, mögötte meg Évi.
– Gyí, te! Heki! – adta ki a parancsot Tücsi, de Heki nem mozdult. Gyí, te! – biztatta Tücsi lelkesen, és a levegőbe suhintott a vesszőcskéjével, ám Heki csak a farkát csóválta, és türelmesen álldogált.
– Várj! – kiáltott Évi. Előkotort a hó alól egy fadarabkát, s jó messzire hajította. – Fogd meg, Heki! Fogd meg!
Hekinek azonban semmi kedve sem volt fadarabkák után szaladgálni. Nyelvét lógatva visszanézett Évire. Akkora párafelhőt eregetett ki a torkán, akár egy mesebeli táltos paripa, de csak a farkát csóválta és nevetett, és nem mozdult.
– Úgy látszik, az ilyen szánkázáshoz mégiscsak az igazi, nagy, fehér kutyák értenek! – mondta lehangoltan Évi szinte abban a pillanatban, amikor a szomszédék fekete cicája elfutott a bokor előtt.
A szánkó váratlanul nagyot rándult.
– Tüüücsiiii! – visított kacagva Évi. Kapaszkooodj! – És ő maga is kapaszkodott volna volna, de nem volt mibe. A szánkó valósággal kiröpült alóla. Évi nevetve hempergett a hóban, és nagy hangon biztatta Tücsit: – Jól kapaszkodj! Hallod?!
Tücsi kapaszkodott is, és közben gyanús, vékony hangon ezt visította:
– Ide néééézz! Milyen gyorsan tudok szánkózni!!!! Így... csak én... tudooook...
Évi sikongva ugrált egy hóbuckán. Elöl a fekete cica futott, utána Heki, és a szánkó repült, mint a parancsolat.
– Ííííígy... csak ééén... tudoook... ííígy csak éééén! – visította Tücsi.
A következő pillanatban Évi megdermedt. A szánkó ugyanis – pontosan egy alacsony tujabokor fölött – a levegőbe emelkedett. Tücsi pedig, valóságos rejtély, eltűnt. Eközben a cica felfutott az ecetfára, s panaszos nyávogásba kezdett az egyik hólepte ágon. Heki dühösen ugatta a fa alatt; de a szép piros szánkón nem ült senki. Évi ijedten nézett szét. Mindenütt hó és hó; és megvan a cica is, a szánkó is, Heki is, csak Tücsit nem látni sehol!
– Apuuuu! Anyuuuu! Nagyanyuuuu! – visította Évi, de nem a ház felé futott, hanem előre a szánkónyomon. – A tujabokor előtt szipogva megállt.
– Naaa! – mondta méltatlankodva a tujabokor. – Legyél szíves, húzzál már ki innen, mert fázik a lábam!
Évi óvatosan széthúzta a bokor ágait, s kirobbant belőle a kacagás. A bokor zöldes belsejében, akár egy piros orrú, mackóruhás manó: Tücsi ült.
– Ugye, milyen jól tudtam szánkózni? – kérdezte, miközben gyanakodva figyelte Évit.
– Csuda gyorsan! – ismerte el Évi, és kirángatta Tücsit a bokorból. Mialatt leveregette róla a havat, Tücsi a fejét rázva így szólt:
– De azért ez a Heki mégsem ért a szánkózáshoz. Azt csak az igazi nagy, fehér eszkimó kutyák tudják igazán. Elhiszed?
– El – bólintotta szomorúan Évi. Le is vette tüstént Heki nyakáról a piros szánkó piros zsinórját, aztán visszaültette Tücsit a szánra.
– Tudod mit? – csillant fel hirtelen a szeme. – Amíg nem lesz nekünk is igazi nagy, fehér kutyánk, majd egymást húzzuk! Jó?!
Tücsi összevonta a szemöldökét, és töprengve nézett Évire.
– Jó – mondta végül megfontoltan, és úgy gondolta, most az egyszer Évi kivételesen okosat mondott.
Read more:http://www.operencia.com
Idén nálunk is tombolt a hópehely vagdosás. Az egész ház papírfecnikkel volt tele napokig:) Meglepően ügyesnek bizonyultak a gyerkőcök, most pedig tele vannak az ablakaink kövérebbnél kövérebb és kecsesebbnél kecsesebb hópelyhekkel:)
VálaszTörlésSzuper! Ezért mondom én, hogy az Anyukák a takarításért Béke Nobel-díjat érdemelnének:)
VálaszTörlés