Az Egyesületben olyan energiákhoz jutok, mint aki bombával issza a whiskyt (értik, akiknek szólt?:) és amikor haza érek, nem zuhanok hullaként a kanappéra és nézem az Édes Élet című intelligencia hányados rohamos csökkenéséhez vezető műsort, hanem leülök pl. blogolni vagy alapozni a következő dobozaimat. Ma volt kellemes kis összebújós mese olvasás is, ami nagyon jó, mert a meséket alapvetően nagyon szeretem és lehet jobban szórakozom ilyenkor, mint a gyerek! A Picike úgy néz ki örökölte a könyvek iránti rajongásomat és néha, amikor csend van (nála ez fokozottan rosszaságot jelent), azt látom, hogy ül a kanappén és nézegeti a könyveit és közben nagyokat kacag! Szuper édes kisördög és egyre több szót tud már, amivel mindenkit nagyon jól elszórakoztat! Azonban a nyafogás-tűrő hányadosom csökkenő tendenciát mutat, mert egy idő után kifejezetten idegesít a megfejthetetlen nyafogás, amivel mindkét gyermekem el van látva rendesen és sajnos nem vagyok olyan jó Anyuka, hogy úgy csináljak, mintha nem lenne semmi baj és megmagyaráznám pszichológiailag ennek fejlődéslélektani hátterét. Nem tudom megjátszani magam, ha ideges vagyok, akkor az vagyok, ha boldog, akkor az, de nem fogok soha úgy csinálni, mintha... ma az óvodában láthatták is egy páran a fúria oldalmat, amit jobb lett volna, ha nem látnak, de sajnos ez is én vagyok! Mire odaértem, már annyira tele volt a puttonyom az ide-oda rohangálással szökésre és pakolásra hajlamos gyermekkel a hátamon, a rengeteg cuccommal, a rám váró feladatokkal és azzal, hogy mindenre egyedül voltam, hogy amikor megláttam még a mosásra váró ovis ágynemű mennyiségét és átgondoltam, hogy hogy a francba megyek haza ennyi táskával, két gyerekkel és egy biciglivel, robbant a bomba és átváltoztam nemnormálisanfunkcionálóidegbetegnőszeméllyé. Aztán az egyik drága Anyuka haza hozta a cókmókot és az egyik gyerököt (mondta, hogy tudja mit érzek, ő is így van ma), ettem, ittam egy finom kávét és lekísértem sütikével, kezembe vettem az ecsetem, a Picike elaludt, a Nagy zenét hallgatott és éreztem, hogy jobban vagyok... A dobozokkal időben elkészültem, a Játszóházba kivételesen elsőként érkeztünk és ott ismét úgy éreztem, jó nekem:) Mert tényleg jó nekem és azt hiszem, sohasem lehetek elég hálás az életemért és azért, amiket kaptam!!!
Na, de elég ebből a sok lelki katyvaszból, jöjjenek az életképek a hétről, merthogy most is volt program bőven! Azt mondtam, hogy egyre többen vagyunk? A Fonóban pl. pótszékek kellettek és a többi foglalkozáson elfoglalták a cipők és csizmák a a folyosó nagy részét:)
A Fonóban Bugacos Tündivel készítettünk ajtódíszt már Karácsonyi hangulatban és a kedvenc beszólásom ez volt: - azt hiszem leszedem a nyuszit az ajtóról! :)))) A Baba-Mama klubban most nem festettünk, mert úgy látom, hogy még nem jött el az ideje, ezért Lilke régi lyukas harisnyáit felhasználva zokni kukacokat készítettünk, szigorúan varrás nélkül:) A Maszatolóban pedig CD tokból készült madáretető és volt ismét Táncház is, amire nagy az érdeklődés, még nagyobb örömömre:) Mi ott vagyunk mindenhol. És hogy honnan tudom, hogy a gyerekeim is szeretik? Talán annyi elég, hogy a Nagy már szombaton azt számolja, hogy mennyit kell még aludni keddig, a Picike meg már messziről mutogat a Művelődési Házra, hogy Oda, Oda:)
Egyszóval: jó nekünk...
na jó, ez két szó volt! :)
ui.: ja, az említettem, hogy úgy néz ki, hogy megjelenik az egyik mesém egy magazinban? :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése